Gondolatok a szonár használatáról

2019. Január 09. 16:16:17
A mai kor horgászát már semmiféle módon sem lehet összevetni a „hőskor”, mondjuk az 1960-as évek horgászával. Ennek oka elsősorban az a technikai előrelépés, ami a közvetlen horgászkellékeken túl (már önmagában is meghatározó tényező az egyre sikeresebb halfogáshoz) a kiegészítő eszközök elképesztő fejlődésének is köszönhető. Rengeteg olyan apró, a halfogás esélyét mégis rendkívüli módon megnövelő technikai és technológiai újításról ejthetnék szót, ami alapvetően segíti a horgászt eredményességében, de most csak egy, kevésbé széles körben használt eszközt, pontosabban annak alkalmazásbeli hasznát és kártékonyságát igyekszem körüljárni.

Ez pedig a szonár, ismertebb nevén: „halradar”.

Mint ismeretes, a szonár használatát a törvény eddig konkrét tiltási időpontokkal ellátva szabályozta. a törvény szövege így szólt (133/2013. (XII.29.) VM rendelet):

28.§ (19) November 1. és március 15. közötti időszakban a vermelő halállományok védelme érdekében szonár használata a halfogási tevékenységhez tilos.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény azonban 2018. december 19-i hatállyal több pontban is módosult, amit követett az agrárminiszter 45/2018. (XII.28.) AM rendelete. Ez utóbbi rendelet a szonárhasználatot a következőképpen szabályozza:

Vhr.28.§ (19) A vermelő halállományok védelme érdekében a halgazdálkodásra jogosult köteles vizsgálni a szonár halfogási tevékenységhez történő használatának megtiltását a halgazdálkodási jogosultságában levő nyilvántartott vízterületen vagy annak egy részén a naptári évre vagy annak részidőszakára vonatkozóan. A szonár halfogási tevékenységhez történő használatának megtiltását a helyi horgászrendben rögzíteni kell.

Ezzel a módosítással a halgazdálkodó kezébe adták a döntési jogot a szonárhasználattal kapcsolatosan. A halgazdálkodó ezáltal dönthet úgy, hogy a kezelésében lévő vízterületen a korábbiakhoz képest szigorítja, vagy akár teljesen meg is tilthatja használatát, de dönthet úgy is, hogy egyáltalán nem korlátozza azt.

Természetesen kellően vizsgáltuk ennek a témának a többirányú kihatását, a problémát körbejártuk alaposan, nagyon sok véleményt hallgattunk meg pro és kontra is ezen ügyben, és igyekeztük a balatoni speciális viszonyokat (melyek alapjaiban térnek el egy folyóvíztől vagy a kisebb-nagyobb mesterséges tavaktól) is figyelembe venni. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy kollégáimmal a döntéshozatal előkészítésében nem mindig voltunk egyforma véleményen – és nem vagyunk ma sem –, de ez teljesen természetes, hiszen mindenki a saját személyes tapasztalatának vagy meggyőződésének ismeretében érvel és voksol egy nagyon fontos szabálymódosítás meghozatalakor.

Társaságunk tehát úgy döntött, hogy a 2019. horgászévadban nem rendel el semmiféle szonárhaszálati tilalmat, ami bizonyára eltér a többi halgazdálkodó gyakorlatától és nem feltétlenül talál egyet- és megértésre. De most járjuk körbe az érveket és ellenérveket, törekedve a teljességre.

A horgászat eredményességét segítő szonárhasználat és a vermelő halállományok kímélete közötti összefüggést senkinek sem kell elmagyarázni. Ez volt az a logikus érv, ami törvényben kötelezte a szabálykövető horgászt a tiltás betartására. Ezzel a törvényalkotó igyekezett nyugalmat biztosítani a vermelő halak számára, amik egy szonár segítségével télidőben könnyen megtalálhatóak, telelési nyugalmuk zavarható, és tisztességtelen hozzáállással párosulva nagy károk okozására képes segítségével a horgász. Mindez igaz is lehet például folyóvízen, ahol a december-februári időszak, ami már joggal nevezhető vermelési időszaknak (bár ekkor sem mindig találkozunk az enyhe időjárásnak köszönhetően ezzel a jelenséggel), a leginkább eredményes például a folyóvízi süllőhorgászatban. Azaz, süllőfogási szándékkal sokan tartózkodnak ilyenkor a Tiszán és a Dunán. Nyilván az ő tevékenységüket megkönnyíti egy szonár, különösen akkor, ha nincsenek tisztában az adott vízterület sajátosságaival. Amennyiben „képben vannak” szonárhasználat nélkül is érhetnek el eredményeket, még talán jobbakat is, mint akik csak turistaként, de szonár segítségével szándékoznak rövid horgászidejük alatt süllőt fogni. Amennyiben a horgász szándékai tiszták és a szabályokat betartja, teljesen felesleges a tiltás, függetlenül attól, hogy helyi, vizet jól ismerő vagy egy távolról odalátogató vendéghorgászról van szó.

Amennyiben viszont a horgász szándékai nem tiszták és fittyet hány a szabályokra, teljesen mindegy, hogy tiltjuk-e a szonár használatát vagy sem. Őt a legkevésbé sem fogja visszatartani a tiltás (azaz használni fogja), hiszen eleve rosszban sántikál, amikor az engedélyezett horgászmódszereken túl igyekszik az engedélyezett mennyiségen felüli halat zsákmányolni és azt partra hozni. Ha ezzel megbukik, a csónakban fellelhető, de tiltott szonár már csak hab lesz a tortán – és ezt ő is jól tudja.

De lássuk mindennek balatoni vetületét.

A Balatonon decemberben már csak az igazán elszántak, vagy az eleve tilosban járni igyekvők horgásznak vízijárműről. Kivétel lehet ez alól egy-egy napsütéses, langyos nap vagy akár napok, amikor egy kevésbé „elvetemült” pecás is kimerészkedhet a nyílt vízre a süllőfogás reményében. Azonban ilyenkor, és különösen januárban-februárban már nagyon „rara avis” az a pecás, aki csónakba vagy vitorlásba száll. A csónakok és vitorlások egy-két kivételtől eltekintve szárazon állnak, és gyakran jég fedi ilyenkor a tó hátát. Tehettük volna, mondjuk, január-február-március hónapokra is a szonárhasználat tilalmát, de ez olyan látszatintézkedés lett volna, amit nem vállalhattunk fel.

Korábban problémát jelentett az is, hogy amíg a csónakos horgász a november elsejétől életbe lépő szonárhasználati tilalom miatt vegzálható volt, addig a vitorlások döntő többségével nem lehetett mit kezdeni. A szonárfej beépítve a hajótestbe, a szonár pedig hajózási célokat szolgál – indokolták –, például jelzi a túl sekély vízre való haladást, ami veszélyes lehet egy tőkesúlyos hajó esetében. Ezzel sem jogilag, sem technikailag nem tudott mit kezdeni a halőrzés. Azaz a szonárhasználat tiltásának ellenőrizhetőségében egységesen fel nem oldható ellentét született a vízen, ami ugye teljesen balatoni specialitás.

A szonárhasználat teljes körű tiltását kezdeményezők és támogatók többsége a régi időkre hivatkozik, és általában nem horgászik vízi járműről. Régen sem használtunk szonárt, mégis fogtunk halat, sőt többet, mint manapság – indokolják. Ez csak részben igaz: a „többet” szó használatát elsősorban a régi emlékek rózsaszín ködön keresztül való elővillanása (egy-egy nagyon eredményes horgászat emlékképei) hozzák elő a horgászból. Nagyon sok ezzel kapcsolatos írásos emléket lehetne itt példának felhozni, hogy a halállományok csökkenése mindenkor probléma volt, nem pedig a mai modern kor szükségszerű következménye. Kétségtelen, hogy a bevezetőben említett technikai és technológiai fejlődés sokkal jelentősebben hat negatívan a halállományokra, mint egykoron, és mindehhez még a horgászlétszám jelentős növekedése is hozzájárul. Éppen ezért is ellenzik sokan a szonár használatát, hiszen szerintük ezzel is csak fokozni lehet a halállományok, különösen a természetes vizek kihasználtságát.

Nézzük másik szemüvegen keresztül a problémát. A horgászok többségének nincs elég ideje ahhoz, hogy napokat, akár heteket töltsön a vízen, és szerezzen olyan tapasztalatokat, amit megváltozott viszonyok mellett is (pl. lehűlt víz) eredményesen kihasználhat. Késő ősszel, novemberben már nincs szanaszét a hal, mint nyáron vagy ősz elején. Ha ilyenkor eredményes szeretne lenni mondjuk egy csónakos a Balatonon, nem tud a korábbi tapasztalataira hagyatkozva, vagy a víz megfigyelésével, a halak mozgásával kapcsolatos információkból megfelelő helyet találni. Nagy valószínűséggel egy rövid, néhány órás horgászat ilyenkor sikertelenségre van ítélve. Ez nagyon sokak kedvét szegi egy „random” pecától, ami nem lehet cél egyetlen vízkezelő esetében sem. Kijelenthető, hogy a szonár használatának tiltása a szabálykövető, sokszor halat megtartani sem szándékozó horgászokat távol tartja ezekben az időszakokban, ahogy a horgászkísérést, azaz a vendég horgászok eredményes horgásztatásával foglalkozó tevékenységeket sem támogatja (legyen az baráti vagy vállalkozásbeli célzattal). Miért lenne ez baj és nem kívánatos a szabályok betartása, az éves kvóta korlátozó  szerepe mellett? Azért – jön az ellenérv –, mert ezzel lehetőség adódik egyeseknek a víz kifosztására. Ez igaz is lehet, de értsük meg azt, hogy aki mértéktelen halfogási szándékkal hajózik ki a vízre, annál mindig ott lesz a szonár függetlenül attól, hogy tiltjuk-e vagy sem! Mindettől a hatékony halőrzés és az elrettentő büntetés lehet visszatartó erő. Nem véletlenül hoztuk horgászrendünkbe és ültettük gyakorlatba az országban elsőként a vízterületről történő hosszabb időre való kitiltás (a hatósági, legtöbbször enyhe és nem visszatartó erejű büntetések melletti) lehetőségét. Tapasztalataink alapján egy két-három éves területi jegyváltástól tiltás már komoly érvágásnak számít. Példaképpen felhozhatom itt egy vitorlás horgász esetét, akit húsz darabos süllőzsákmányáért, a hatósági büntetésen túl öt év letiltással büntettünk: vitorlását még abban az évben eladta.

Ha eljátszunk a tiltás gondolatával, annak betartatását csak egy módon lehetne megkísérelni. Ha megszabnánk, hogy például decembertől márciusig nem lehet egyidejűleg a vízi járműben szonár és horgászeszköz. Itt már körül kellene írni azt is, hogy mit tekintünk szonárnak? Az egész eszközt, a hozzá tartozó összes kábellel az utolsó csavarig? Ekkor a beépített szenzorral és kábelzettel rendelkező vízi járműveket gyakorlatilag letiltanánk a vízről. Ezt a konfliktus forrást nem akartuk vállalni. Ha azt mondanánk, hogy csak a monitor egységet, tehát az eszköz „agyát” kellene otthon hagyni, akkor megint csak egy értelmetlen szabályt hoznánk, mert a tilosban járó egy mozdulattal levehetné és zsebre vághatná a monitort a halőr közeledtét látva.

Balatoni sajátosság, hogy a legjobb süllőfogási időszak éppen nem a vermelési időszakra esik. Sőt, vermelési időszakban már csak egy-két horgász jelenik meg a vízen, ha éppen nincs befagyva a tó. A kapitális süllők java a nyári időszakban kerül megfogásra, amikor a korábbi törvény is engedélyezte a szonár használatát. És még mielőtt valaki „részrehajlással” illetne, fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szonár sem mindenható: például a fonyódi akadón, ahol én szoktam használni, süllő keresésére gyakorlatilag alkalmatlan (a kemény aljzat kiégeti a képet, az akadók mellé, sokszor alá elfekvő süllő vulkanikus kőzeten és kőkemény márgán nem észrevehető). Itt az oldallátó képességgel bíró ketyerékkel csak a vízközt mozgó halakat észleljük, ezért ilyen helyen csak a fenékviszonyok (törések, dombok) felderítésére alkalmas.

A szonár tehát hasznos kiegészítője lehet egy horgásznak abban, hogy sikeres legyen a tevékenysége, de szonárral halat fogni mind a mai napig nem lehet. És nem csak azért, mert nincs rajta horog…


Szári Zsolt