Kibővülhetnek a Kis-Balaton horgászhelyei

2018. Február 19. 12:24:25
A múlt héten kaptuk kézhez a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelői hozzájárulását a Zalavár-Zalaszabar közötti út déli padkáján lévő horgászhelyek rekonstrukciójára.

2017. december 11-én kelt írásunkban már jeleztük, hogy a kis-balatoni horgászati lehetőség kibővült az I. ütem északi tározótérrel, valamint azt is, hogy a múlt év folyamán kezdeményeztük a déli tározótér horgászhelyeinek rekonstrukcióját. Akkor ígértük, hogy a fejleményekről beszámolunk majd. Az igény a horgászok részéről merült fel, amelyet fórumainkon jeleztek felénk.  A lehetőségeket alaposan körbe jártuk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Vízügy illetékeseivel. A kézhez kapott engedély szerint a Zalavár és Zalaszabar közötti út déli padkáján lévő horgászhelyek rekonstrukciójára van lehetőségünk a nád víz feletti és víz alatti részeinek eltávolításával. (Az északi oldalon a nádas fontos partvédő szerepet tölt be az erős északi szelekkel szemben, de ott egyébként is elegendő számú és szélességű hely áll rendelkezésre.) A munkára alkalmas kotrógép csak áprilisban tud munkába állni, ezért addig a kijelölt helyeken learatjuk a nád víz feletti részét, hogy ne fészkeljenek bele a vízi madarak. 
A horgászok eredeti kérelme a Kányavári-szigetre is vonatkozott, ám a sziget horgászállásai nincsenek teljes mértékben kihasználva. Kollégáink nem találkoztak olyan helyzettel, hogy minden helyen ültek volna horgászok. Terepbejárásunk során felmértük a sziget horgászhelyeit, amelyeket bejelöltünk az adatbazis.balatonihal.hu  oldalunkon. Mivel a Kányavári-szigetre csak gyalogosan lehet bejutni, ezért ezeket a helyeket a könnyebb felszereléssel érkező, illetve a vadregényesebb helyeket kedvelő horgászoknak ajánljuk.


Az említett munkálatok miatt kérjük Kedves Horgásztársaink türelmét és megértését, ugyanis azok időszakosan minden bizonnyal akadályozni fogják egy-egy hely horgászatát!